Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Baranyi Éva gondolatai

2009.01.20

Hívjak-e, keressek-e valakit Németh Gyuri kapcsán?
Mióta tudom a halálát, rosszul vagyok nappal és rosszul alszom éjjel.
Én beszéltem vele, találkoztam vele, észre kellett volna vennem... és észre is vettem, de azt mondta, hogy csak a stressz...
Akkor sem hittem el, csak hittem, bíztam valamiben, ami meg sem fogalmazódott igazán bennem.

Bőgtem. Bőgtem, amikor megtudtam.
A Csarnok téren álltam. Véletlenül éppen a Ferencvárosban. És azt gondoltam, nem is véletlen, hogy éppen itt...
Bementem a Csarnokba, nem is tudtam, mit is akartam vásárolni, csak mentem lassan és néztem valahova... azt sem tudtam, mit látok.
Folyt a könnyem...
Egy zöldségboltos odanyújtott egy zacskó mandarint.
Nyúltam a táskámba a pénztárcámhoz. Megfogta a kezem, és valami olyant mondott, hogy: "hagyja, nem kell, azért adom, hogy ne arra gondoljon, amiért sír, hanem arra, hogy ezt meghámozza és megegye..."
Erről és ennek variációriól álmodok azóta...
Nagyon szemét kérdés, de talán bármelyikünk felteheti,
Mit tudnátok rólam, a jelenemről, ha én most elmennék... Mit tudunk bárkinek a jelenéről, aki elmegy közülünk...
Nos, én ezért szeretném fenntartani ezt az egyesületet, a baráti találkozások lehetőségét.
Attila, Edina!
Bocsánat, hogy rátok terheltem a gondolataimat. Vállalhattam volna a honlapon is...És vállalnám is... Ha felteszitek, rendben, csak nekem lett volna nehéz azzal szembenézni, hogy nem valaki(k)hez szólók, hanem valami láthatatlan sokasákhoz...
Baranyi Éva